Esős napra ébredt Hopszi, a vándor nyuszi, aki éppen Antinál, az afrikai unokatestvérénél nyaralt.

• Jó reggelt Hopszi! – köszöntötte unokatestvérét a mindig vidám óriás nyúl.
• Neked is jó reggelt Anti! Milyen szomorú, esős napra ébredtünk! – mondta szomorkodva a kis tappancsos.
• Ne szomorkodj Hopszi, ma elmegyünk, és a Zsiráf családdal töltünk egy napot. Mire megreggelizel kisüt a nap is!

A két nyuszi éppen befejezte az evést, amikor kopogtatást hallottak.

• Szia Foltos! Ő itt az unokatestvérem Hopszi. Köszönjük, hogy eljöttél értünk. –csicsergett folyamatosan Anti.
• Sziasztok! Indulhatunk?

A hatalmas zsiráf választ sem várva lefeküdt, fejét a földre támasztotta, a két nyuszi így könnyen fel tudott mászni a fejére, ő pedig nemes egyszerűséggel a hátára helyezte két kicsiny barátját.

• Erősen kapaszkodjatok, hogy mielőbb odaérhessünk a családomhoz! –kérte őket Foltos.

Anti és Hopszi úgy szorították a zsiráf nyakát, ahogy csak tudták, de kellett is kapaszkodniuk, mert ha hajuk lenne a nyusziknak, most bizony lobogott volna a gyorsaságtól. Pár perc alatt megérkeztek Foltos családjához. A zsiráf, a szüleinek bemutatta két barátját, majd a kis zsiráf gidát mutatta meg Hopsziéknak.

A kis zsiráf még csak pár hetes, mozdulatai még suták. Botladozik fától-fáig, a tavacskába meg egyenesen belebotlott, szinte belebukfencezett.

A közelben ugrabugrált  Sziszi a zsémbes emu, aki már megint csupa víz lett. Természetesen most sem állhatta meg pufogás nélkül.

• Tudod Hopszi, Sziszi nem tud repülni, cserébe nagyon gyorsan tud szaladni. De ebben a forróságban jól esik neki is megmártózni a tó hűs vizében, de ezt természetesen titkolni próbálja. – mesélte Anti

Nagyot kacagott ezen a kis vándor nyuszi, aki fél szemmel Sziszit nézte mindig. Tetszett neki a gyönyörű, de zsémbes madárka viselkedése.

• Anya, éhes vagyok! – Foltos kistestvére szólt.
• Gyere, mássz fel a hátamon, és csemegézz a fa lombjából. – mondta az édesanyjuk.

A kis zsiráf felkúszott az zsiráf mama nyakába, és amikor már majdnem elérte a lombot, akkor megcsúszott, és mint a csúszdán lesiklott az anyukája hátán és persze a földre pottyant.

Mindenki nagyon nevetett ezen. A kis zsiráf gida kitartó volt, nem adta fel, és újra felmászott az anyukája nyakába, de megint elvétette, és megismétlődött a csusszanás. Ekkor odasétált Foltos, felsegítette a kistesóját, és megvárta amíg leharap egy falatot magának. A kis zsiráf, ekkor már szépen lemászott az anyukájáról, és a fa árnyékában csemegézett.

• Anti, mi is fürödjünk egyet! – kérte unokatestvérét Hopszi.
• Gyere, csobbanjunk, de aztán ideje ebédelni! – válaszolta Anti.

A két nyuszi bemászott a tóba, lubickoltak, miközben Foltos nekik is gondoskodott ebédről.

• Gyertek kis barátaim, ebédidő van! - hívta őket az asztalhoz.

Hopszi kelletlenül kimászott a vízből, lerázta magáról a felesleges cseppeket, és elindult a megterített asztalkához. A zsiráf család vidáman beszélgetett evés közben, majd az ebéd végén mindenki keresett magának egy árnyékos helyet, és lepihentek.

Hopszi is megköszönte az ebédet, a legközelebbi árnyékos bokor aljához ment, bebújt a paplan alá és mély álomba zuhant.

Aludjatok Ti is olyan mélyen, mint a kicsi tappancsos.