Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy kerekerdő. Ennek az erdőnek a szélén egy viskóban lakott Zebri. Zebri egy különleges bárány, aki onnan kapta a nevét, hogy zebra csíkok díszítették a bundáját. Zebri szeretett csavarogni, különösen a tisztáson, éppen ott ahol a méhecskék laktak. Méhi, az egyik méhecske nagyon jó cimborája volt, és rengeteget segítettek egymásnak. Zebri különlegessége nemcsak a csíkjaiban rejlett, hanem abban, is, hogy a mézet, azt a finom mannát, mindennél jobban szerette. 

Ezen a szép délutánon, amikor megérkezett Méhihez, egy másik, igen harcias méhecskével találkozott. Ez a zümmögő még csak most költözött ide, az erdő szélére, és nem találkozott még Zebrivel. Talán éppen emiatt történhetett, hogy azt hitte, Zebri el akarja csenni a mézet, és ezt harcias repkedésével próbálta megakadályozni. Mindenáron meg akarta csípni Zebrit, aki ügyesen kitért a szúrások elől. A méhecske egyre dühösebben próbálta elérni Zebrit, és egyben elüldözni a méztől, de Zebri, mint a bakkecskék, ügyesen ugrált el a döfések elől. Szerencsére megérkezett Méhi, aki azonnal látta, hogy félreértés történt, és gyorsan közbelépett.

-Szia Zebri! De jó, hogy látlak! – köszöntötte régi, jó barátját.

-Szia Méhi, jó, hogy jössz, mert az új barátod még nem ismer, és bizony mindenáron meg akar csípni.

-Ne félj, azt nem hagyom- nyugtatta Zebrit Méhi, és máris odereppent a zümmögő társához.

-Tudod kedves méhecske –kezdte mondandóját- Zebri jó barátunk. Mindig adunk neki mézet, mert mindig mutat nekünk szebbnél-szebb virágos réteket, amelyek segítségével különleges zamatú mézet tudunk előállítani. Emlékszel, múlt héten a gyönyörű pipacsos mezőre? Azt is Zebri mutatta nekünk!

-Ó, elnézést kérek, erről mit sem tudtam! Kérlek, ne haragudj! –szabadkozott a méhecske.

-Szerencsére nem történt baj, és nekem se ártott egy kis mozgás – nevetett a bárány- és, hogy lásd, valóban nem haragszom, mutatok egy különlegesen szép rétet, csak repüljetek velem.

Elindult a két méhecske a bárány után, és egy pár perces séta és repkedés után, egy gyönyörű levendula mezőre értek.

-No, ilyen gyönyörűt még sosem láttam –álmélkodott a méhecske.

-Ebből igazán finom mézet fogunk készíteni –tette hozzá Mézi.

Elköszöntek Zebritől, aki haza is indult a családjához.

Pár nappal később Zebrit, házának ajtaja előtt két mézes csupor várta. Azonnal kibontotta, és megkóstolta, majd szaladt az anyukájához.

-Anya, nézd mit kaptam a barátaimtól! –lelkendezett a kicsi, különleges bárány.

-Gyere, készítsünk belőle mézeskalácsot! Levendula aromájú mézeskalácsot még úgysem készítettünk. –válaszolta nevetve az anyukája.

Tüstént neki láttak a mézeskalács készítésnek, és mikor apukája hazaért, együtt, az utolsó morzsáig megették a sütiket.

Itt a mese vége, fuss el véle.