Korán esteledett, de mégis olyan világos volt, mintha nappal lenne. Vastag hótakaró borította a tájat. Zebri, a zebracsíkos bárányka épp lefeküdni készült. Nagyon izgatott volt, mind a négy csizmácskáját kitisztította, ugyanis tudta, éjjel érkezik szánján a Mikulás, aki puttonyából biztosan egy csomagocskát rejt majd a fényes lábbelikbe.

Egyszercsak hangos kopogás hallatszott az ablakon. Zebri odaszaladt, kinyitotta.

- Szia Zebri! – szólt a mindentudó bagoly- nagy a baj! Szólj apukádnak, és gyertek velem.

A kis gyapjas szaladt az apukájához, a szélnél is sebesebben felöltöztek, és már indulásra készen voltak.

- Gyertek, gyertek, sietni kell. –sürgette őket a bagoly

- Mi történt? Hová megyünk? –kérdezte Zebri és apukája felváltva, de a bagoly hajthatatlan volt, csak repült előre.

Az erdő széléhez értek, és a legmagasabb fenyőfa csúcsán valami fura, piros alakot láttak. Ahogy közelebb értek a fához, már tisztán láttak mindent.

A Mikulás szánja a földön, csomagok hevertek mindenhol, a Mikulás a fa tetejébe kapaszkodik, a rénszarvasok összegabalyodva a környező fák ágaiba és az óriás fenyő ágaiba kapaszkodtak. Ki itt-ki ott.

- Tyűű, sosem gondoltam, hogy így találkozom a Mikulással- mondta álmélkodva a csíkos bárány.

- Most nincs idő csodálkozni kisfiam, gyorsan segítenünk kell, különben nemcsak a te csizmád marad üres, hanem minden gyereké a világon. Bagoly, szaladj el medvéékhez, épp itt van látogatóban a zsiráf. Szaladjanak ide ők is- adta ki az utasítást a bari apuka.

– Zebri, te kezdd el a szánhoz összegyűjteni a csomagokat. Szerencsénk, hogy esett a hó, így világos van.

A bagoly szállt, olyan gyorsan, ahogyan csak tudott, pár perc múlva a nyomában szaladt Zsibongó, a zsiráf, feje búbjáig sálba burkolózva és a medve.

- Sziasztok! Igyekeznünk kell, gyertek gyorsan. Zsibongó, te gyere a fa mellé, nézzük meg eléred-e a Mikulást - mondta sürgetően az idősebb bárány a zsiráfnak.

-Hiába kepeszkedem, nem érek fel odáig –mondta szomorúan Zsibongó. – Zebri, gyere a nyakamba, hátha együtt elérjük.

Zebri felmászott a zsiráf nyakába, a két hátsó lábával kapaszkodott erősen, a két mellső lábával épp elérte a Mikulást, összeölelkezett vele, és Zsibongó szépen a földre tette őket.

- Köszönöm –hálálkodott a piros ruhás, ősz szakállú Mikulás. Elővette a varázspálcáját, és a rénszarvasokat levarázsolta a fáról, a szán elé kötötte őket, és a csomagocskákat is azonnal a puttonyába varázsolta.

- Mi történt? –kérdezte kíváncsian Zebri.

- Tudod, kicsi bárányka, az egyik krampuszom ma túl nagy csínyre szánta el magát. – ekkor vették észre, hogy a tölgyfa ágai között egy fekete ruhás alak is ott van.

– Utazás közben elővett egy tollpihét, és Rudolf orrát megcsikizte vele. Rudolf egy hatalmasat tüsszentett, és akkorát rántott a többi rénszarvason és a szánon, hogy mindannyian a fák fogságába kerültünk. Ha ti nem lettetek volna, még mindig a fákon kapaszkodnánk. –miközben mesélt a zebracsíkos barinak, a krampuszt is levarázsolta a fáról a Mikulás.

-Nagyon-nagyon hálás vagyok mindnyájatoknak. Jó tét helyébe, jót várjatok, nyugodt szívvel bújjatok ágyba, egészen biztosan nem marad üresen a csizmátok. – köszönt el hálálkodva a Mikulás a segítő csapattól.

Mire kettőt pisloghattak volna, már el is tűnt a szemük elől a sok rénszarvas és a szán. Hazaindultak, beszélgettek. Megnyugodva ágyba bújtak.

Reggelre valóban mindenkinek tele volt a csizmácskája, mindenki a kedvenc finomságát kapta a Mikulástól. Zebri sok-sok mézescsuprot a csoki mellé, hiszen neki ez volt a legfinomabb manna kerek e földön.